2013. november 2., szombat

Az átverés ötven árnyalata - A szürke ötven árnyalata „kritika”


E. L. James A szürke ötven árnyalata című regényének filmfeldolgozása kapcsán minden napra jutott egy hír a készülődő mozi ürügyén. A regénnyel és a filmmel kapcsolatos hisztéria a tetőpontjára érkezett, sőt ez 2014-ig (a film bemutatásáig) talán növekedni is fog. De mire fel ez a nagy felhajtás? Kérdezheti az egyszerű szemlélődő, aki nem ismeri a művet, bár nem nagyon van szerintem olyan ember, aki ne hallott volna valamilyen formában James alkotásáról. A válasz az, hogy fogalmam sincs… Megvettem a trilógiát, elolvastam a Szürke ötven árnyalatát, éppen ezért, nem értem, hogy lehet ez a könyv milliók szórakozásának tárgya.
Kezdjük azonban az elejétől. Lerágott csont, de lehet, hogy valaki nem tudja, az egész mű egy úgynevezett fanfiction-nek indult. A fanfiction szerzemények tulajdonképpen rajongói írásokat jelentenek létező művekhez. Van, hogy a történetet írják tovább a fanok, de olyan is, hogy a karakterekkel van más elképzelésük, mint az az eredeti alkotásban volt olvasható. Jellemző rájuk, hogy nem papíron, hanem leginkább interneten publikálnak a „szerzők”. E. L. James is fanfiction író volt. Akkor még Snowqueens Icedragon néven posztolgatta írásait Master of the Universe címmel. Nem titkoltan a Twilight volt munkájára nagy hatással, szereplőit Edward Cullennek és Bella Swannak hívták. Ezek a történetek igen szexuális jellegűek voltak, tele voltak erotikával; ezt többen szóvá tették, ezért leszedte műveit a fanfiction gyűjtőoldalról, é
s saját honlapján kezdte el publikálni azokat. A sikerben reménykedve egy kis ausztrál kiadó megjelentette 2011-ben a sztorit. Három részre szabdalta az akkor már a 28 éves milliárdos Christian Grey és a 22 éves, szűz főiskolai hallgató, Anastasia Steel történetét, majd kiadta azt könyv formájában. A regény nem várt népszerűséget és világsikert hozott a szerző számára. 
Nézzük azonban, miről is szól ez a mű. Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Grey-jel, az ifjú vállalkozóval, egy okos és ijesztő férfival találja szemben magát. Ezután pedig dugnak 524 oldalon keresztül. Ennyi. Na, jó, nem bagatellizálom el ennyire a sztorit. Nem árulok egy nagy spoilert azzal, ha leírom: kiderül, hogy az istenférfi a BDSM „megszállottja”, és azt szeretné, ha új kedvese, Ana beszállna játszadozásaiba. A BDSM egy gyűjtőszó, az angol Bondage and discipline (B&S), valamint a Sadism and masochism (S&M) szavakból áll össze. A wikiben ez áll: „A BDSM olyan szexuális viselkedésformák gyűjtőneve, ahol a szexuális élvezet keltését célzó szerepjátékban szélsőségesen elválik az irányító és az alárendelt szerep. Két szereplője, az aktív, utasításokat adó úr (dom) vagy úrnő (domina) és a passzív, szenvedő szolga (sub).” 
A regény olvasásának kezdetekor örültem, hogy valami jót olvashatok, hiszen ennyi ember, ennyi rajongó nem tévedhet. Kezdeti lelkesedésem hamar alábbhagyott. Konkrétan kínszenvedés volt elolvasni ezt a könyvet, pedig mindenki elhiteteti: nincs ellenemre sem az olvasás, szem a szex, vagy ezek közös egyvelege. Még mielőtt bárki meggyanúsítana: a könyvet egyszerű olvasóként „kritizálom”. Az a tény, hogy írtam pár könyvet, egyáltalán nem változtat sem a véleményemen, sem a regény negatív megítélésén. Nem vagyok irigy, vagy ilyesmi, csupán próbálom megérteni az embereket. Szóval nézzük a regény hibáit. 

Az az igazság, hogy szeretem, ha egy regénynek van története. Ez ezen mű esetében lekorlátozódik arra, hogy tényleg átszexelik az 524 oldalt. Akad néhány párbeszéd, néhány jelentéktelen emailezés, de ez nem elég egy izgalmas könyvhöz, szerény véleményem szerint. Szeretem, ha a történet van a középpontban, vagy a szereplők, de semmi esetre sem a szex. Sokan fantasztikus szerelmi történetet szeretnének belemagyarázni ebbe az alkotásba, de az az igazság, hogy Ana és Christian kapcsolata kizárólag a nemi aktusokról szól. 
A történetet tehát elfelejthetjük, lássuk a karaktereket. Úgy gondolom, és biztosan nem vagyok egyedül ezzel a véleményemmel, hogy Anastasia, a hősnő egy tipikus romantikus karakter, nem több. Kicsit esetlen, kicsit béna, 22 éves egyetemista, aki belezúg a nagyon sármos, nagyon szexi, dúsgazdag, ámde kissé perverz férfiba. Esetlensége folytán nem tudtam nem arra gondolni, hogy ez akár Bella is lehetne az Alkonyatból. Ana szűz, de legalább van egy idegesítő belső istennője; legalábbis engem nagyon zavart. Mivel a mű egyes szám első személyben íródott, Anastasia Steel „szemén” keresztül éljük át a történteket. Így az ő karaktere jobban kimunkált, mint az amúgy általam egyébként izgalmasabbnak gondolt Mr. Grey-é. Róla nem tudunk meg sok mindent, legalábbis nem annyit, amennyit szerettem volna, így kicsit kidolgozatlannak
érzem a jellemét. A többi szereplőről beszélni szinte vétek, hiszen kissé túlozva, csak azért vannak ott, hogy néhány szex jelenet között legyen kivel beszélgetnie a főszereplőknek.
Véleményem szerint azért is kapkodták az emberek ezt a művet, mert tudták, tele van tömény erotikával. Legalábbis a hírek erről szóltak a kezdetekben. A rengeteg igényes pornó ígérete ellenére azonban csalódnunk kell. Engem kifejezetten zavart, hogy az írónő nem nevezte nevén a dolgokat, így sokszor idegesítően mérsékeltek és mesterkéltek voltak a szexjelenetek, vagy átesett a ló túloldalára, és túlságosan biológiailag szerette volna leírni, mik történtek. („A szívverésem felgyorsul, és a nyúltagyam elfeledkezik arról, hogy szinapszisokat tüzeljen, és lélegzésre késztessen.” WTF?) Semmi olyan nincs benne, amelyet egy Júlia vagy Tiffany-„regényben” ne találtunk volna már meg. 
Nyugtalanító, hogy több jelenet abszolút nem realisztikus. Ilyen természetesen az a jelenet, amikor a két főszereplő először szexel. Nem tartom túl hihetőnek, hogy egy szexuális téren abszolút tapasztalatlan nőnek az első aktus alkalmával szinte sorozatos orgazmusa van. Mindez egy olyan férfitól, aki nem éppen a szeretkezés híve („Először is, én nem szeretkezem… én keményen baszok”)
Térjünk rá magára az írás színvonalára. Tudjuk, vannak regények, amelyek esetében nem az író kiválósága, hanem a történet teszi letehetetlenné az adott könyvet. Nem lehet mindenki Marquez vagy Mikszáth, tehát a tökéletes szépirodalmi szöveg hiányától függetlenül még akár lehetne jó egy könyv. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy melyik az igaz. Az, hogy James kezdő író, és emiatt nem sikerült jóra a szöveg, vagy direkt van bután megírva, hogy minél több ember élvezhesse, értelmi szinttől függetlenül. Átgondolva ezt a kérdéskört, arra
jutottam, hogy inkább az első válasz lehet a valós. Először is kezdjük a mondatokkal. Viszonylag régi trükk, hogy az író rengeteg rövid tőmondatot alkalmaz, így többen megértik a művet. Többek között Agatha Chtistie ennek művésze volt, igazán kiválóan és élvezetesen írt viszonylag sok rövid mondatot alkalmazva. Összetett mondatok csak elvétve vannak James művében, ráadásul mivel egyes szám első személyben íródott, ezért sajnos lehetősége volt az írónőnek belső monológok leírására, amelyek egészen nevetségesre sikeredtek olykor. A regényben szemet szúróan rengeteg szóismétlés van, ezen kívül sokszor reprodukálódnak leírások vagy párbeszédek. Ilyen többek között a Christian Grey testére vonatkozó leírások, vagy a „ne rágd a szád, mert felizgulok, de rágom” párbeszédek. Értem én, hogy a regény címe A szürke ötven árnyalata, de a szürkéből is sok lett hirtelen. Szürke a főszereplő szeme, szürke a nadrágja, természetesen Christian is „Szürke” (Grey), sőt: valamilyen oknál fogva még a kert is szürke…
Itt ragadom meg az alkalmat, hogy leírjam: az is valószínűsíthető, hogy a szöveg a fordítás miatt ennyire banális. A felelős egy bizonyos Tótisz András, ő fordította (félre) a regényt. Nem tudom, mennyire kapott szabad kezet, de úgy gondolom, lehetett volna finomítani a szövegen. A szent szar, bugyinkó és basszantyú szavak használata elérte az ingerküszöbömet; több volt, mint gyötrő. Egészen hírhedt lett egy bizonyos oroszlánkirályos félrefordítás. Ez
így néz ki angolul: „He presses a button, and the Kings of Leon start singing. Hmm… this I know. Sex on Fire. How appropriate.” Ezt Tótisz így fordította: „Lenyom egy gombot, és az oroszlánkirály, kezd énekelni. Hmm... ezt ismerem. – Lángoló szex. – Ideillő.” Kings of Leon és The Lion King; zavarba ejtő, kínos hiba. A tévedésnél csak a fordító magyarázkodása arcpirítóbb (a vele készült interjú az alábbi linken olvasható: http://konyves.blog.hu/2012/07/25/totisz_andras_szurke_50). Leiter Jakab összegyűjtött egy halomnyi
félrefordítást, ezeket a cikk végén találhatja meg az érdeklődő. 
Nem tartom magam homoszexuálisnak, de abszolút elítélem, ahogy James a könyv elején a melegekről ír, nyilatkozik. Szinte bűnnek jelöli meg ezt a fajta szexuális irányultságot, és úgy gondolom, effajta homofób megnyilvánulásoknak nincs helye egy demokratizált világban. 
A legnagyobb gond nem is a regény banalitásával, egyszerűségével, a kidolgozatlan történettel vagy karakterekkel van, nem is a rengeteg szex jelenettel, hanem úgy gondolom azzal, amit az egész könyv kiváltott. Nem azt mondom, hogy az emancipáció megcsúfolása ez a mű, de legalábbis annak sárba tiprásának gondolom. Azért küzdöttek a nők évszázadokon át, hogy végre egyenjogúak legyenek, erre jön egy női író, és megpróbálja beadni nekünk, hogy az a jó, ha a nő az alárendelt, a férfi pedig a domináns „faj”. A könyvet mamipornónak csúfolják világszerte; ezt az elnevezést azért kapta, mert leginkább a harmincon túli családos nők vásárolták a regényt. Az ő szexuális életüket is „hivatott” felpezsdíteni a könyv. A gond ezzel az, hogy
rengeteg tini lány gondolja, gondolta menőnek, ha elolvas egy olyan művet, amelyben rengeteg szexjelenet van, ráadásul torz képet mutat a világról. Ez, úgy gondolom, veszélyes. A könyvben megemlített szerződést is badarságnak tartom. Ha egy férfi és egy nő szereti egymást, valamint szerelmesek (amit gondolok a két főszereplőről, mégsem jön igazán át, mert nincs jól megírva), akkor nincs szükség semmilyen szerződésre, semmilyen okmányra. Egészen egyszerűen arról is szól egy pár kapcsolata, hogy elfogadják, tolerálják egymást, akár beteg perverziói, akár csak egy rossz szokása is legyen egyiknek vagy másiknak. 
Odáig nem szeretnék eljutni, mint ahogy azt például a Die Zeit kritikusa tette. Nemes egyszerűséggel azt írta: „Az egyetlen szado-mazo élményt azt jelenti, ha végigolvassuk ezt a hatszáz, rosszul megírt és halálosan unalmas oldalt.” Én csupán egészen egyszerűen károsnak és veszélyesnek gondolom azt, hogy az olvasás, mint az egyik legfontosabb kultúrát képviselő médium, csak pornóval vagy durvasággal tudja lekötni az embereket. Egyértelműen a társadalom hanyatlásának tudom be, hogy ez az átlagos, de szexben tobzódó könyv bestseller lehet a mai világban. 
Az köztudott, hogy a regény elképesztő sikereket ért el a világban, csak Amerikában 20 millió példányt adtak el belőle. Bret Easton Ellis úgy nyilatkozott a twitteren, hogy szívesen megírná a forgatókönyvet. Ez egyszerre töltött el örömmel és bánattal. Örömmel, mert Ellis biztosan többet ki tudna valahogy hozni ebből az átlagsemmiből, és bánattal, mert egyik kedvenc íróm ilyenhez akarja adni a nevét. A készülődő filmet egyébként 2014-ben mutatják be a mozik, érdekesség, hogy E. L. James 5 millió dollárt kap a megfilmesítési jogokért, amely két millióval több, mint amennyit Dan Brown kapott a Da Vinci-kódért… 
Az írónő és férje egyébként a sok-sok milliós bevétel ellenére is ugyanabban a nyugat-londoni házban laknak. Nem élnek nagy lábon, mindössze egy új Volkswagent vásároltak. Ami abszolút szimpatikus és tiszteletre méltó, hogy a házaspár 1,1 millió dollárt adományozott jótékony célokra. 
A rengeteg kritika, kritikám ellenére, a könyvnek vannak pozitívumai is. Az egyik értéke, talán az, hogy
valamennyire hiteles betekintést nyújt a BDSM világába. A másik, hogy végre mindenki számára világossá válhat, hogy igenis, a nőknek is vannak szexuális fantáziájuk, nem csak a férfiak képzelőereje piszkos. És ez így van rendjén. Hiába a tetszetős beharangozó: "Az erotikus, mulattató és mélyen megindító Ötven árnyalat-trilógia olyan történet, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad.” Nem, ez nem igaz. Egészen egyszerűen megvettek minket kilóra. Zabálja a nép, de nem lepődöm meg ezen. Ugyanez a nép megnézi a valóságshowkat, Győzikét és a Barátok köztöt. Ebből kifolyólag nagy elvárásaim a társadalommal szemben nincsenek. Egy könyvvel szemben azonban lennének.







Tótisz András mémoldala: http://fuckyeahtoteas.tumblr.com/

Egy érdekes cikk a témában, amelyben az író kiválóan feltárja, hogyan lopta össze a művet az írónő http://agnescornel.blogspot.de/2013/07/a-penzszerzes-otven-arnyalata.html



Nincsenek megjegyzések: